A ma és a holnap

A ma… Jó hamar megtanulni: hogy fegyelmezetten elfogadjuk vagy két kézzel, örömmel átvegyük azt, amit a mai nap nyújt számunkra… de a múltba és a jövőbe is kell tekintgetni, mert a múlt és a jövő tele van álomképekkel, melyek nagy erővel hatnak a jelenünkre…

A holnap… Mi a fontos: a holnap nem igazán fontos, jól tudjuk majd csak lesz valahogy. A tegnap: már nem igazán fontos, ami megtörtént, hát megtörtént, ha volt benne rossz, bosszankodni, dühöngeni felesleges e miatt. A tegnap és holnap között: a ma, ennek örüljünk, ezt élvezzük… de azért telhetetlenek ne legyünk, túl sokat ne várjunk…

Az élet türelemjáték ideje

Időnként van az életnek egy különös türelemjáték ideje, amikor az életünk lehetőségeit, esélyeit módszeresebben latolgatjuk...

Ilyenkor az életünk zűrzavaros puzzle darabkáiból próbálunk összerakni egy életképet. Gyakran sokáig keressük az összetartozó élet puzzle darabkák helyét, összetartozását és logikus értelmét, mind hiába. Majd egyszer csak a zűrzavarból hirtelen kiviláglik egy titkosabb, értelmesebb belső tervrajz az életképünkről, az életünk feladatairól, hogy ezt és azt kell tenni, ilyen és olyan sorrendben. E lassú ocsúdásban, kezdjük megérteni, megérezni, hogy honnan jövünk, és mi történik velünk... 

Lehet, hogy az Isten így játszik velünk?

Nagy tapasztalat

Ha az ember már annyira tapasztalt, hogy semmi sem lepi meg, minden „meglepőt” rögtön ki tud számítani, helyére tud tenni… tehát a meglepetés pillanatában megszűnik a „meglepő”… szegényes élete lesz, egyszerűen kimarad az élmények, a tünemények világából…
Vigyázni kell a magányos csendben éléssel… ha a csendet fokozzuk, és a magányt mélyítjük, egy ideig izgalmas és érdekes életük lehet, de később különössé és félelmetessé válunk… nincs más út: barátokat/társakat kell találni!

Szókratész és Prótagorasz

Platónt olvasva érdekes… ahogyan Platón bemutatja a két féltékeny öreg írástudót, Szókratészt és Prótagoraszt. Amint szaglásszák egymást, gyanakodva és irigyen amint szerénykedve pöffeszkednek, s az igazság keresésének ürügye alatt Szókratész ország-világ előtt iparkodik bebizonyítani, hogy az Athénbe érkezett új író, Prótagorasz, a szofista, nem olyan jó író. És persze nem olyan bölcs, mint ő, a szerény-szegény Szókratész, aki nem ír semmit, s egyáltalán nem bölcs, s ha egy icipicit talán mégis bölcs, csak azért az, mert tudja, hogy nem tud semmit. Elragadó ez a naiv-okos féltékenység, a szakmai hiúság örök sértődöttsége, és valóban, Szókratész és Prótagorasz nem férnek meg egyszerre, egy időben, Athénben, sem a világon. Mély alázattal és hajbókolással csepüli ronggyá Szókratész a jövevény vetélytárs hírnevét, pontosan úgy, mint ma egy irodalmi blogban, vagy alkalmi folyóiratban csepülik a kortársak egymás nevét és becsületét. A világ talán változik, talán az irodalom is változik, de az írással, az irodalommal foglalkozók szinte semmit sem változnak...

Csoda, minden csoda

Csodák és csodák között élni… az ember néha milyen vak, hogy nem látja, és nem érzékeli a csodákat minden pillanatban… az összefüggések csodáit, a rendezettség csodáit és az ismétlődések csodáit… meg az emberek, tárgyak és helyzetek csodáit melyek hozzátartoznak az emberhez egy csodálatos rend és rendszer szerint...

De időnként van egy pillanat a csodán belül, ahol Isten egyedül hagy bennünket és reánk bízza a döntést: ez az ember felelősségének pillanata, és ez a felelősség tölti meg értelemmel az emberi életet…

Duomo Firenze, Italy

Egy-két gondolat 9.

Az élet és a művészet nagy cselekménye nem az, ami velünk történik a világban, hanem az, amit a világ bennünk megmozgat…

A vers talán a legszemérmesebb szemérmetlenség…

A türelem több mint hősiesség, a türelem cselekmény… de nem ernyedten türelmesnek lenni, hanem figyelmesen, ugrásra készen… talán ez az egyik legkülönb cselekmény, amire az ember képes, már ha képes…

Inkább szánalommal élni, mint indulattal… az indulat másra kell…

A jókedv a legtöbb, amire az ember képes… és ha a jókedv kialszik a lélekben, akkor a bűn állapotába kerülünk… legyünk jókedvűek!

Nem vitatkozni többé, mert az élet rövid: inkább csak cselekedni és figyelni…

Egy-két gondolat 8.

Kishitűség: amikor az ember elveszti hitét az életben, az Istenben… már nem jókedvű, a földi és a természetfeletti lehetőségek már kialvó félben vannak a lelkében… ezt az állapotot kerüljük el!

A magyarságról: kis nemzet tagjának lenni nem szerencsétlenség… sokkal inkább ösztönzés!

Önmagunkra legalább olyan erővel kell haragudni, mint azokra, akire haragszunk… de ha leszáll a nap, el kell felejteni a haragot…

Meg még az is lehet, hogy a jó verset nem a szavak, hanem a vágyak és a gondolatok alkotják…

Egy-két gondolat 3.

A mai élet zűrzavarában a boldogság vagy boldogtalanság szavak már gyakran elvesztik személyes értelmüket, helyükre a gazdasági válság, pénztelenség és munkanélküliség kerül…

Az ember nem befejezett állapot, hanem (lehet/talán) állandó készenlét egy terv felé, de mi ez a terv? A kérdés izgalmas…

Az emberekben nyugtalanság, bizonytalanság, erőtlenség érződik, meg egyfajta neurózis: a bizonytalan élet neurózisa. Nagy gond a megélhetés…,  és a félelem, hogy állás nélkül maradnak…

Keressük a soha nem elérhető előrelátást, mely rendezi életünket, akadályt és lehetőséget úgy csoportosít, hogy végül is, a mi életünk a mi sorsunk legyen belőle...

Az ember a végzettel szemben mindig lapít, gondolja, hogy van, csak azt hiszi az ő életére, az ő személyére ez nem érvényes. Bár nagy erők emelnek és mozgatnak minden sorsot, de a cselekedet a miénk…

Egy-két gondolat 2.

A versírás nehéz ügy! Azt gondolom, jó verset írni nem lehet, a jó vers néha lediktálja magát egy szerencsés/tehetséges Valakinek, aki leírja…   Ezért aztán „jó” költők sincsenek, csak jó versek vannak…

Most éppen a kereszténység az, ami a jelen életünkből hiányzik, és úgy érzem az Egyházéból is. Pedig van út az Istenhez. De az Istenhez az utat az embernek kell megépítenie, emberi módon, emberi erőfeszítésekkel…

Magyarország ernyedt, kicsit romlott ország, néha a mérgezés jelei mutatkoznak. Ugyanakkor, ha nem is szellemi mágnes, mégis érdekes, izgalmas ország, sohasem unatkozom…

Az emberek nem akarják a szabadságot, igaz az egyéniség péppé őrlését minden társadalom malmaiban már régóta megkezdték…

Mit mondhat az ember Istennek, önmagának és a világnak, talán a Miatyánkot…