csak azt kell eldöntenünk, hogy mit kezdünk a rendelkezésünkre álló idővel ~ rp története (negyart archívum)
Németh György (1959) fotós, gyógyszerész, Budapest, Hungary (A Szingy Galéria Budapest alapítója és tulajdonosa)
2024. augusztus 5., hétfő
2022. január 31., hétfő
Egy gyógyszerész feljegyzései
Németh György Photo - A kérdésre, van-e Isten és valamilyen isteni rend, vagy nincsen nehéz felelni. Az emberi fogalmak szerinti észlelhető, érzékelhető alakban valószínűleg nincsen. De az ember és a világ egymással összefüggő viszonyaiban, a világ megismerhető részében és a saját sorsomban valamilyen rendet tapasztaltam. Mire gondolok: egy néha érthetetlen, néha bonyolult, de több mint emberi rendre bukkantam. Ez talán az emberfeletti, az isteni rend? Persze időnként ez a rend borzalmas összevisszaságnak, rendetlenségnek tűnik, mégis később érthető, ez rend a javából. Az általunk esztelennek és néha tragikusnak tűnő előfeltételekből történő események után, belátjuk, ezek az események nem is alakulhattak volna másképpen, mint ahogy történtek. Ilyenkor ezt az emberfeletti rendet megértjük. Ez a rend biztos kézzel mozgat, helyére tesz mindent és a céljainkhoz vezet. Azt gondolom: nagyon valószínű, hogy ez az isteni rend teszi elevenné e világot, miközben személyes megbízatást ad mind nyájunknak.
2020. július 26., vasárnap
Terv
Terv - Mit terveztél mára? Semmit. És mit csináltál ma?
Semmit. Akkor teljesítetted a terved! - Szigeti Németh György – Kövek és
tollpihék (Nigel van Wieck - Q Train, 1990), (Szigetingy Visual Gallery)
2020. július 2., csütörtök
Csak játszok
Csak játszok - Megálltam. Lehunytam a szemem. Emlékszem a dolgokra. Emlékszem egyszer jobb időkben voltam. Én voltam a mozgásban lévő víz, a láng, a kőszikla, a repülés. Lehetetlen dolgokról álmodtam. És ezek megvalósultak. Távoli helyeken harcoltam. És helytálltam. De most látva a mindennapi élet hullámait csak játszok… - Szigeti Németh György – RP története {Tsuguharu Foujita (Japanese-French, 1886-1968) - La Vie, 1917. (Szigetingy Art Gallery)}