The Image That Isn’t

 Not every photograph is taken.
Not every moment allows itself to be caught.
Some scenes instinctively shy away when they sense the camera’s intent – as if reality itself knows our human greed and occasionally says no to being archived.
Sometimes, I simply watch. Quietly, from the outside.
The light shifting across a wall.
An old woman’s gentle bun.
A man who doesn’t hurry, because there’s nowhere he needs to be.
A girl who forgets, just for a second, that someone might be watching.
The silence – not just an absence of sound, but a space filled with presence.
The camera rests on my shoulder, unmoved.
I don’t know if it’s laziness, reverence, or just a kind of wisdom – a knowing that some things are better kept exactly as they are: unfiltered, unframed, unclaimed.
These pictures never get posted.
They cannot be liked, commented on, or digitally stored.
They live elsewhere.
They are inner images, developed not with chemicals, but with time.
They come back to me during quiet evenings – a gesture, a luminous glance, a mood I once stood inside of.
I have a private archive for them.
Invisible, but precise.
The photo I never took in the café, when a man’s hand lingered just a second longer on the table.
The tram ride – an elderly woman caressing her coat sleeve, as if someone’s hand still rested there.
A doorway we never entered, but I always imagined how it might feel.
Imagined photographs are often the most precious because they cannot be re-seen.
Only remembered.
And remembering – when it’s honest – is closer to art than most sharp images will ever be.
Sometimes the eye photographs.
Sometimes the heart.
And sometimes, silence becomes the most accurate exposure. ~ Szingy photographer pharmacist 

Előhívott mondatok – Nők

Előhívott mondatok – Nők. Szépség? Talán csak egy pillanat, amit a szem akar megőrizni.
Kevésbé szép? Csak egy másik történet kezdete. ~ Fotós gyógyszerész 

Egy arc

Egy arc, túl tökéletes ahhoz, hogy éljen – és mégis ő figyel minket. Mi vagyunk a kirakat. ~ Fotós gyógyszerész (Szingy Galéria Budapest) 

Elképzelt fénykép (nem lehet mindent lefényképezni)

Elképzelt fénykép (nem lehet mindent lefényképezni) – Az elképzelt fénykép nem fog megmutatni arcokat, formákat, színeket. De megmutatja, mit érzünk, mit gondolunk a látványról, ami körülvesz. Ez egy másik valóság, amelyben a csend és a gondolat áll a középpontban. Így válik a szó is egyfajta fényképezőgéppé, amely nem a fényt, hanem az árnyékot ragadja meg. Azokat a finom rezdüléseket, amiket az objektív elkerül. A képek szünetet tartanak, a szavak pedig beszélni kezdenek. És én figyelek. Figyelem a világot, magamat, a közöset, ami mindannyiunkban ott él – de amit nem mindig lehet lefényképezni. ~ Egy fotós gyógyszerész feljegyzései 

Elképzelt fényképek (képi-gondolati hangulatok)

Elképzelt fényképek (képi-gondolati hangulatok) – Az elképzelt fényképek nem csupán pótlékok, hanem másfajta pillanatfelvételek. Olyan képek, amiket a szem nem ragadhat meg, a gép nem foghat be. Ezek a belső látképek, az elcsent rezdülések. A gondolatok tükrei, melyeket csak a szó képes megfesteni. Amikor a város zajában megállok, és nem a látványt, hanem a csendet érzem, akkor születnek meg ezek a képek. Ahol nincs fókusz, csak érzék. Nem exponálok, hanem figyelek. A szavak így lesznek az új objektív, a mondatok a fény. Nem a külső világot rögzítik, hanem a belsőt – azt, amit a kamera sosem érhet el. Így az elképzelt fényképek is képek. Csak mások. Mások, de ugyanannyira igazak. ~ Egy fotós gyógyszerész feljegyzései 

Elképzelt fényképek

Elképzelt fényképek – A fényképezés számomra mindig is a pillanat megőrzése volt – a zajból kiszakított idő. De vannak pillanatok, amikor a zaj elcsitul, a kép elhalványul, és marad csak a szándék, a belső mozgás. Ilyenkor a látvány túl zajos, a valóság túl összetett ahhoz, hogy le lehessen egyszerűsíteni egy képbe. Ekkor fordulok a szöveghez. A szó a belső fényképezőgépem. Minden betű egy exponálás, minden mondat egy komponálás. A szöveg nem csak megörökít, hanem alakít is – megadja a ritmust, a hangulatot, a titkot. Lehet, hogy a fényképezőgép az ablak a külvilágra, de a szó az ajtó, amin belépek saját belső tájaimra. Ezért most nem fényképezek – csak nézek, és hagyom, hogy a gondolatok kép formájában alakuljanak. Elképzelt fényképek ezek. Néha épp ezek őrzik meg a legmélyebb igazságokat. ~ Egy fotós gyógyszerész feljegyzései

Előhívott mondatok (Fotó helyett szavak) – Nők

Előhívott mondatok (Fotó helyett szavak) – Nők. Ők ott mennek, lépteik könnyedek, mégis súlyosak a világ ritmusában. Egy nő szépsége nemcsak a külső, hanem az a belső tűz, ami megcsillan a tekintetében, az a titok, amit csak kevesen látnak meg. És ha az intelligencia is ott lakozik benne, az a fény még mélyebb, még élőbb – nem csupán ragyog, hanem átvilágít mindent körülötte. Ez a tűz nem fényképezhető le, nem ragadható meg, mert élő, lélegző, folyamatosan változó. Az az illúzió, hogy a kép megőrizheti ezt a pillanatot, néha csalfa. Inkább hagyom, hogy a látás és a tisztelet maradjon meg, az a néma megállás, amikor nem fényképezek, csak figyelek. ~ Fotós gyógyszerész 

Városi szivárvány – Gondolatok a június 28-i Budapest Pride-ról

A nap fénye ma másként törik meg a köveken. Nem csak a megszokott árnyékokat festi, hanem színes mozaikokat, amelyek összefolynak a város levegőjében. A Budapest Pride nem csupán menet, hanem egy gesztus, egy lélegzetvételnyi szabadság a mindennapok betonja között. A tömeg nem csak emberekből áll, hanem történetekből, hangokból, apró mosolyokból és bátor tekintetekből. Ott vannak az elszántak, akik minden évben visszatérnek, és azok is, akik most először mertek kilépni a néma szobájukból. Együtt szövik a remény és az elfogadás szivárványát. Nem kell fényképezőgép ahhoz, hogy megőrizzük ezt a pillanatot. A legszebb kép az, amit a szívünkben hordunk, amit szóval, cselekedettel tudunk megtartani. A színek, a dalok, az összeboruló kezek, mind jelképek, amelyeket a kamera csak megpróbálna megragadni, de csak az emberi lélek tud igazán átélni. A Pride nem csak egy nap a naptárban, hanem egy lépés az út felé, ahol mindenki önmaga lehet. És talán ez a legnagyobb művészet: megélni a szabadságot, vállalni a színeinket a világ előtt, még akkor is, ha a fény néha vakító, néha pedig elbújik a felhők mögé. ~ Fotós gyógyszerész 

Szingy Galéria Budapest – Művészet

Szingy Galéria Budapest – Művészet: A művészet nem válaszok sora, hanem kérdések halk suttogása a végtelenbe. Nem egy kész kép vagy végleges igazság, hanem inkább egy útjelző, amely segít eltévedni – hogy aztán újra megtaláljuk magunkat. ~ Egy fotós gyógyszerész feljegyzései 

Franciska

Franciska 35 éves. Ő a csendben rejlő erő, amely nem kiált, mégis mindent áthat. Szépsége nem megmásítható forma vagy külső ragyogás, hanem a létezés tiszta kifejezése, melyhez nincs szükség díszletre vagy magyarázatra. ~ Fotós gyógyszerész