2013. április 14., vasárnap

Éreztem, hogy gyönyörű ez a lány

Aki budapesti úti céljait rendszerint autóval próbálja elérni, majd egyszer csak az élet metró, villamos, troli vagy autóbuszra tessékeli át, ne búslakodjon, cserébe rengeteg új élménnyel gazdagodhat. A kényelmes, fűtött, kedvenc zenével telített autó sofőrüléséből, gyakran csak az autózás tetemes költségeit kalkuláljuk. A dugóban araszolás örökké felelősségteljes figyelmet igénylő ideges nyugtalanságát, mert ez nem mérhető pénzben, nem számoljuk. De költség ez is, csak majd később fizetjük. A tömegközlekedés gyengeségeit, lepukkantságait ismerem. Mégis ha nem lakunk kirívóan ellátatlan területen és állami cégautónk sincs, a tömegközlekedés egy-két próbát megér. Veszíteni nem fogunk, most azt gondolom, null-szaldós üzlet ez. Még kezdő tömegközlekedőként a gondolatok szabad elkalandozásának lehetősége, az emberek, az események, a helyzetek megfigyelése - egyelőre - kárpótol, az autózás nyújtotta kényelemért cserébe. Az autózás szűkebb halmazú, de feszültségekkel dúsítottabb ingervilágát becseréltem a tömegközlekedés várakozós, szemlélődős, együtt zötykölődős feszültségszegényebb hangulatára. És lám, már az első nap a metrón, egy huszonéves mosolytalan nyurga lány ült le velem szemben. Egy kis ideig néztem a magas, vékony lányt, próbáltam megfejteni a mosolytalansága titkát. Az a fajta lány volt, akiről érezni lehet, hogy sokkal több báj, szépség rejtőzik benne, mint amennyit most megmutat. Pár megállóval később felszállt egy címlaplány anyuka füléhez nőtt telefonnal és egy kétéves körüli kisfiúval. A nyurga lány mellé huppantak. Az izgő-mozgó törődést igénylő kisfiú lecsendesítésében, a kifogástalanul kinéző telefonáló anyuka egyszerre csak eredményes lett.  De velük szemben ülve láttam, a lecsendesítés sikere nem az anya érdeme, hanem a kisfiúval intenzív mosoly kapcsolatba kerülő nyurga lányé. Az öt-hat percig tartó kölcsönös érdeklődő kapcsolatban, a kisfiú csendben, nyugalomban maradt, míg a lány mosolyában az érdeklődés, a báj és a szépség fokozatai próbáltak csúcsokat dönteni. Azután egyszer csak az anyuka a kisfiúval felállt és sietve elindultak az ajtó felé. Az anyuka észre sem vette a kisfiú szomorú búcsúját a lánytól. Néhány perc elteltével az új felszállók már csak a mosolytalan „régi” nyurga lányt láthatták. Majd én is kiszálltam a metró kocsiból. „Éreztem, hogy gyönyörű ez a lány” gondoltam az előre megmondók elégedettségével, miközben a mozgólépcsőn állva dacoltam az orkán erejű széllel.  Azután még egy Pirosmalacos magyar népmese halvány emléke is felrémlett bennem. Bár a mese is egy lány káprázatossá válásáról szólt, mégis ez most más, nem mese mindössze a mai valóság egyszerűbb pillanatkép története volt...

2013. április 5., péntek

Blog írónak lenni

Megírni mindent, de tisztelni a társadalmi együttélés pedagógiai alapelveit, talán ez is lehetne a blog írás egyik pillére. Nehéz Blog írónak lenni, mert mások már sok mindent megírtak, amiről a Blog író azt hihette, hogy ő észlelte, kigondolta, először meglátta és hatékony rendszerbe foglalta, összefüggésekkel ellátta majd közreadta a blogjában. Az eredeti, a személyesnek tűnő gondolatok már másnak is eszébe jutottak, már más valaki is leírta valahol ezeket. Lehet, hogy a Blog írónak egy önálló eredeti gondolata sem volt és ezért van az, hogy gyakran egymásba botlunk. Egyáltalán minek ír a Blog író blogot? Mégis mi az a blog írás? Valamilyen villogó zseniskedés, á az biztosan nem! Dünnyögő gyanakvás, az sem. Inkább valamilyen megérzés, megismerés és megértés lassú kiérlelődésének folyamata, talán. Nyomon követése, tükröződése a bennünk megtörtént változásoknak, még ez is lehet.  Vagy csak valamilyen igazságérzetre próbáljuk - elsősorban - magunkat nevelni, és ha véletlenül valaki olvassa a blogot, akkor az olvasót? És ha igen, az igazság ismeretében egyáltalán tudjuk-e jelezni az olvasónak, hogy hogyan lehet nyafogás nélkül élni az életet. Persze beleírni a világ öntudatának hömpölygésébe, ez elég veszélyes vállalkozás és nagy felelősség is. Mindegy, a blog írás valószínűleg - egyszerűen - csak egy sima gyógyszermentes terápia. Most ez utóbbira szavazok...