2014-ben már több mint 7,2 milliárd ember...

A DSW (Német Világnépesedési Alapítvány) adatai szerint 2014-ben már több mint 7,2 milliárd ember fog élni a Földön… az elmúlt évekhez hasonlóan 2013-ban is mintegy 80 millió emberrel gyarapodott a Föld lakossága. Az iparosodott országokban többnyire stagnált vagy csökkent a népességszám, a fejlődő államokban viszont tovább növekedett. A Föld népessége a korábban becsült ütemnél gyorsabban növekszik… ez a hír is vegyes kommenteket kapott, meg volt benne riogatás is.

Mindenesetre nehéz ügy… a Földön lassan szertefoszlik az álom, hogy mindenki a saját vackán tudjon egyszer aludni… és az öröm, az édes élet se legyen ismeretlen… meg a létszámmal sajnos nő a szörnyetegek és fenevadak száma is. Persze nincs baj, a földi élet félelmetessége a bizonytalanság mellett mindig ott van, ami vonzó az életben, az örök lehetőség…

Szabadság nélkül...

Egy bizonyos, minden ember és minden nép értéke azon múlik, milyen árat hajlandó fizetni a szabadságért…

Szabadság nélkül nem érdemes élni… De tudni kell, hogy a szabadságot kívülről nem lehet kapni. A szabadság az önként vállalt, jogosnak elismert kötelességek összessége… Minden más nem szabadság, hanem önzés és kapzsi túlzás…

Mi kell az eufóriához…

Az alkohol vagy a drog adhat egyféle eufóriát, de van egy neme az eufóriának, amely sokkal erősebb… Mi kell ehhez? Nem kell hozzá más, csak erős akarat, kikapcsolni idegrendszerünkből, öntudatunkból a világ tudatát… ez nem lehetetlen, és ha nem is túl könnyen, de elsajátítható a technikája, meg lehet tanulni. Ilyenkor egész belső lényünk laza tartást ölt fel… testünk, idegrendszerünk, öntudatunk mélyéről pedig felszáll ez a mély eufórikus tudattalanság…

A művészet és a hatalom

A művészet és a hatalom viszonya különleges. A hatalom csaknem tehetetlen a művészek beleegyezése és helyeslése nélkül, a nép bizalma csak akkor föltétlen és odaadó, ha a művészek, a szellemi emberek a maguk művészi módján a maguk tekintélyével hitelesítik az éppen aktuális hatalmi rendszert, hogy jó ez a hatalom érdemes és kell érte áldozatot hozni.  Ezért az éppen aktuális hatalom minden formában, csábítások vagy fenyegetések alakjában mindent elkövet, hogy a művészek, a szellemi emberek jóváhagyását megkapja…

Szókratész és Prótagorasz

Platónt olvasva érdekes… ahogyan Platón bemutatja a két féltékeny öreg írástudót, Szókratészt és Prótagoraszt. Amint szaglásszák egymást, gyanakodva és irigyen amint szerénykedve pöffeszkednek, s az igazság keresésének ürügye alatt Szókratész ország-világ előtt iparkodik bebizonyítani, hogy az Athénbe érkezett új író, Prótagorasz, a szofista, nem olyan jó író. És persze nem olyan bölcs, mint ő, a szerény-szegény Szókratész, aki nem ír semmit, s egyáltalán nem bölcs, s ha egy icipicit talán mégis bölcs, csak azért az, mert tudja, hogy nem tud semmit. Elragadó ez a naiv-okos féltékenység, a szakmai hiúság örök sértődöttsége, és valóban, Szókratész és Prótagorasz nem férnek meg egyszerre, egy időben, Athénben, sem a világon. Mély alázattal és hajbókolással csepüli ronggyá Szókratész a jövevény vetélytárs hírnevét, pontosan úgy, mint ma egy irodalmi blogban, vagy alkalmi folyóiratban csepülik a kortársak egymás nevét és becsületét. A világ talán változik, talán az irodalom is változik, de az írással, az irodalommal foglalkozók szinte semmit sem változnak...

Csoda, minden csoda

Csodák és csodák között élni… az ember néha milyen vak, hogy nem látja, és nem érzékeli a csodákat minden pillanatban… az összefüggések csodáit, a rendezettség csodáit és az ismétlődések csodáit… meg az emberek, tárgyak és helyzetek csodáit melyek hozzátartoznak az emberhez egy csodálatos rend és rendszer szerint...

De időnként van egy pillanat a csodán belül, ahol Isten egyedül hagy bennünket és reánk bízza a döntést: ez az ember felelősségének pillanata, és ez a felelősség tölti meg értelemmel az emberi életet…

Duomo Firenze, Italy

Egy-két gondolat 10.

Az élet „megoldásait” keresgélve hamar rájövünk a megbocsájtás és a megértés erejére… a világnak inkább csak megbocsájtani… magunkat inkább csak megérteni lehet…

Azt hiszem az ősz inkább egy lelkiállapot, mint egy évszak… és lehet, hogy nem is a vége, hanem a kezdete valaminek… ősszel megjelenik az életünkben a Tűz és a Bor… az erdők, az avar leheletét szinte érezni…

Szókratész védőbeszédéből: „…megyünk az utunkra – én meghalni, ti élni. Csak az Isten tudja mi a jobb?” Vigyázni kell, hogy az életben ne következzen be olyan időszak, hogy a két lehetőség között már ne tudjunk teljes határozottsággal különbséget tenni…

Még ha Isten jól is képzelte el a világot, az embernek ezt gyakran sikerül elrontania… de a végtelen esélyek összességében valahol ott van az Isteni Rend…

Tragédia: a szabadság legalább annyira veszélyes, mint üdvös…